Emlékeztető a terapeutádtól: 

Lehet, hogy nem is érte vagy annyira odáig – csak arra vágysz, hogy bebizonyítsd az értékedet egy olyan embernek, aki triggereli a gyermekkori traumádat…

Azt hiszed, full szerelmes vagy, és ha elhagyott, úgy érzed a vége a világnak. Pedig könnyen lehet, hogy nem is őrá vagy rákattanva – hanem arra az érzésre, hogy végre elég legyél.

– Gondoltál már arra, hogy lehet, hogy ő nem is a „nagy Ő”, és valami egészen más okból fáj ennyire a szakítás?

Próbálj meg eljátszani azzal a nézőponttal, mi van akkor, ha ő azért került az életedbe, mert tökéletesen alkalmas arra, hogy megintcsak küzdened kelljen valakinek a szeretetéért. Hogy valakinek erőn felül próbáld bizonygatni, hogy elég jó vagy.

Figyeld meg, milyen érzeteket, első gondolatokat váltott ki Belőled ez a felvetés.

Na de miért van ez így, honnan veszem én ezt a furcsa elméletet?
Azért, mert:

A tudatalattid  működésének egyik alapszabálya, hogy mindig olyan választások felé terel, amikben újraélheted a még meg nem oldott traumáidat.

Szóval amit most úgy érzel, hogy nem tudsz élni nélküle (legyen ez az exed vagy egy felcímkézhetetlen, se veled-se nélküled kapcsolat valakivel), valójában egy nagyon ismerős fájdalom, amit az agyad összekever a kapcsolódással.

Ilyenkor a Benned élő, sérült belső gyermek próbálkozik, hogy ugyanannak a már jól ismert történetnek (nem vagyok elég jó, elég fontos, nem figyelnek rám, nem engem választanak) végre egyszer jó vége legyen. Hogy be tudd bizonyítani:

Én is szerethető vagyok. 

Tudom, irtó furán hangzik és talán az egyik szemöldököd már fel is szaladt a homlokod közepére, hogy “Dehogy Kata, hát már csak tudom, hogy mit érzek iránta…”
De hidd el nekem, az elmédnek, az idegrendszerednek – azaz a belső irányítóközpontodnak – sajnos nem az számít, hogy ki ő vagy mennyire jó vele összebújni – hanem hogy mit testesít meg.

Azért tűrsz el túl sok mindent, azért várod őt még mindig vissza (bár egyáltalán nem biztos, hogy jó volt Hozzád), mert egy ismerős szituációt idézett fel a vele való kapcsolódás.
Magyarul újrateremtette Benned azt az érzelmi (z)űrt, amit gyerekként éreztél.
– Hogy nincs válasz az igényeidre… hogy úgy érzed, túl sokat kérsz, vagy hogy Neked nem jár ennyi.
– Hogy nem számítasz igazán.
– A bizonytalanságot. A kiszámíthatatlanságot.
– A szeretet hiányát, amiért mindig meg kellett küzdened.

És a tested, az idegrendszered… összekeveri ezt a belső küzdelmet a kémiával. Sőt, az elérhetetlen “valamiért” irtóra vonz, akármilyen kínkeserves is.

A gyógyulás ott kezdődik, amikor megtanulod:
Az igazi szeretet / szerelem nem felerősíti a szorongásodat – hanem megnyugtat.
Nem kétségek között tart (jajj de jó, legalább izgalmas), hanem biztonságban.
Nem versenyeztet, hanem elfogad.
Nem kivívni kell, hanem megérkezni belé.

Ezért olyan fontos a trauma, a kötődési sebeink gyógyítása. Hogy megtörjük azokat a fájdalmas mintákat, amik miatt újra és újra zátonyra futnak a kapcsolataink.

És igen, tudom – a „trauma” ijesztő, nagy szónak tűnhet.
De sokszor a trauma nem is az, ami történt, hanem pont az, ami nem történt meg.
A  figyelem, amit nem kaptál meg. A törődés, amiben hiányt szenvedtél.
A szeretet, amiért keményen meg kellett dolgoznod. 
És lehet, hogy mostanában ezért megy tönkre olyan sok kapcsolat – vagy létre sem jön igazán. Nem azért, mert a mai ember már nem vágyik a kötődésre. Frászkarikát nem. Csak tán sosem tapasztalhatta meg igazán, milyen az egészséges szeretet, egy elkötelezett, elfogadó kapcsolat.
Se gyerekként, se felnőttként.
Ezért az idegrendszered számára ismeretlen egy ilyen szitu, szóval nem igazán tudja hova tenni.

Így hát, ha be is köszön az életedbe egy nyugodt, biztonságos kapcsolat, a tudatalattid jó eséllyel szabotálja. És ezzel előkaphatod újra a – bár keserű, de – már jól ismert konklúziót:
“Én senkinek nem kellek.”

És ha valaki, én aztán tuti nem azt mondom, hogy ne ismerkedj, ne legyél kapcsolatban addig, amíg végig nem jártad a gyógyulás rögös útját. Ha engem kérdezel, a traumából való felépülés legalább annyira belső munka, mint amennyire új tapasztalatok szerzése az egyre magabiztosabb, bátrabb, stabilabb énünk mentén.

Szóval arra bátorítalak:

Tanuld meg, mire van szükséged.
Tanuld meg szeretni magad.
Tanuld meg, hogy már most is elég vagy. Elég jó és szerethető.

És mindezek eléréséhez próbálj meg minél többször kapcsolódni az autentikus önmagaddal. Azzal a tiszta lelkű verzióddal, aki a trauma előtt voltál.

Ebben segíthet Neked például ez a gondosan összeállított csomag:

Drukkolok Neked!

Kata