Szóval Magyarország Atlétika Világbajnokságot szervez. Ne ijedj meg, nem politizálok, magához a tényhez annyi hozzáfűznivalóm van, hogy fantasztikus esemény, ha csak teheted, menj ki!
(Mellékes megjegyzés: Ha nehezen szánod rá Magad a sportolásra, főleg menj ki. Úgy fogsz hazaérni, hogy kb. azonnal edzőcipőt akarsz húzni, akkor is, ha éppen este fél 11 van. 😀 )
Na de. Amiről mesélni szeretnék.
Hétfőn volt a női 100 méteres síkfutás döntője. Ez a királynői szám.
Ennek megfelelően maguk a versenyzők is valamiféle atléta-királynőként jelentek meg. Ha el tudtok képzelni tökéletes sportolói fizikumot, azt szorozzátok meg tízzel, adjátok hozzá az irdatlan erőt, robbanékonyságot és azt a hihetetlenül méltóságteljes mozgást, amivel ők uralják a csúcsra járatott testüket. Nnna, ilyenek ők. A világ leggyorsabb női.
A két középső pályán a két bajnoki cím esélyes jamaikai futó… s a legszélén, a 9-esen egy amerikai, Sha’Carri Richardson.
S bár tudom, hogy sporttörténelmi szempontból nem ez a legfontosabb dolog, de muszáj megemlítenem ezeknek a szupernőknek a külsejét, mert rám óriási hatással volt.
Mind a 15-szörös VB érmes jamaikai Shelly-Ann Fraser-Pryce, mind Sha’Carri megjelenése káprázatos! Ezt a szót, pedig sokminden mást is lehetne mondani:
Extravagáns, feltűnő, polgárpukkasztó, sztároskodó, hivalkodó, extrém… Sárgában és pinkben pompázó hajköltemények – most éppen, mert máskor van hogy lila, platinaszőke, narancsvörös -, rengeteg tetoválás, ékszerek és olyan hosszú körmök, amikhez csoda, hogy nem kell fegyverviselési engedély.
Mindez baromi távol áll attól, ahogyan engem tanítottak arra, hogy néz ki egy decens élsportoló. És őszintén, nekem soha meg nem fordulna a fejemben, hogy így nézzek ki – ha sportoló vagyok, ha nem -, de hogy miért, na az az érdekes.
Szóval engem határozottan jókislánynak neveltek. (Határozottan is neveltek és határozottan annak.)
Rendesnek, tisztelettudónak és mindenekelőtt szabálykövetőnek. S azokba a láthatatlan, íratlan szabályokba, amiket a családom, és az egész környezetem értékrendje támasztott, sehol nem szerepelt, hogy úgy nézhetsz ki, mint egy “bazári majom”. Igen, nálunk ez volt a kifejezés erre. Uh, de élesen hasított belém ez a két szó, ahogy írom ezt Neked.
Nagy meglepetésre a jamaicai sztárokat legyőzve az amerikai Sha’Carri Richardson – miután lecserélte az elődöntőben hordott parókáját – 10.65 másodperces világbajnoki csúccsal megnyerte a női 100 méteres síkfutást a budapesti atlétikai világbajnokságon.
És a kérdés, az a gondolat, ami felkavart, miközben ezeket a színpompás sportistennőket csodáltam:
– Én tényleg, valóban nem vágyom arra, hogy például a külsőm vagy a viselkedésem ilyen extrém feltűnő legyen, hogy ennyire kilógjon a sorból? Vagy valahol az út során a nevelésem már az írmagját is kiirtotta annak, hogy ilyesmi megforduljon a fejemben?
Hol a határ (vagy éppen a kapocs) a normális, a dacos és az autentikus között? Hol kezdődik az egyén és ér véget a gyerekkori kondicionálás során felvett keretrendszer?
Azért írok Neked erről, mert szerintem valahol ez lenne az önfejlesztés lényege. Hogy megtaláljuk a választ ezekre a kérdésekre.
Hogy megtaláljuk, mi az, ami tényleg nem vonz minket, s mi az, amiről úgy gondoljuk, hiába is szeretnénk, nekünk ezt nem szabad.
Nekünk ez nem jár, nem elérhető. Tilos.
Ha adhatok Neked mára egy kérdést, csak úgy, ízlelgetésre:
– Milyen szabály- vagy keretrendszert cipelsz Magadban, ami valójában nem a Tiéd, csak gyerekként kénytelen voltál magadévá tenni?
El-sajátítottad.
Remélem azt tudod mondani, nincs ilyen. Mert Te bátran élsz önmagadként, ahogyan, amilyen és aki vagy.
De ha még nem vagy ebben teljesen biztos, hadd idézzem zárásként a tegnap óta világbajnoki aranyérmes, 23 éves amerikai sprintert, Sha’Carri Richardsont.
Azt a nőt, akit mellesleg 2 éve eltiltották marihuána használat miatt – amit bevallása szerint gyász feldolgozás segítésére használt, ugyanis a doppingteszt előtt 1 héttel halt meg biológiai édesanyja. S akinek ez a VB győzelem éppen ezért egy hatalmas visszatérés, mi több, visszavágó volt:
“SZERETNÉM, HA LÁTNÁK A NŐK, HOGY NYUGODTAN FELVÁLLALHATJÁK MAGUKAT. NEM KELL CSENDESNEK ÉS VISSZAFOGOTTNAK LENNI, KIVÉVE, HA NEKIK AZ A JÓ. NEM KELL VÉDENIÜK MAGUKAT. ÚGY ÉRZEM, NŐK GENERÁCIÓI VOLTAK ERRE KÉNYTELENEK, EZÉRT SZERETNÉM EZT AZ ÜZENETET KÖZVETÍTENI.”
Ennek fényében, szívből kívánok Neked egy cseppet sem csendes, maximálisan önfelvállalós és semennyire sem visszafogott nyár végét – kivéve, ha Neked az a jó.
