Őszintén szólva soha nem hittem azt, hogy egyszer “tulajdonos” leszek. A birtoklás vágya, mint olyan, hiányzott a mentális szótáramból. Na nehogy azt gondoljátok, hogy azért, mert én akkora hippi lennék. Nem. Egyszerűen el sem tudtam képzelni, hogy nekem ez valaha sikerülhet. Durva, nem?
És mivel ez a lehetőség, a gondolat, hogy számomra ez ELÉRHETŐ, teljességgel hiányzott, így a terveimből, vágyaimból, céljaimból is hiányzott a tulajdonlás.
- És aztán eljött a nap, amikorra már olyan sokszor írtam le és mondtam el, hogy AMIT NEM TUDSZ ELKÉPZELNI, AZ SOHA NEM LESZ A TIÉD, hogy végre leültem és szemügyre vettem a saját gondolati korlátaimat. (Lehet, hogy néhányatoknak meglepő ezt olvasni, mert pl. zsigeri vágyatok volt mindig is egy saját otthon megteremtése, természetesnek vettétek, hogy ez kell, hogy legyen, ezért mindig is ezzel a céllal dolgoztatok, de nálam ez nem így volt.
És így a saját bőrömön tapasztaltam, milyen az, amikor egészen egyszerűen nincs ott a fejedben a hit, a meggyőződés, hogy számodra valami elérhető, s így teljességgel hiányzik az alap működésedből ennek a megszerzése. 🙂
Amit először felfedeztem, az az volt, hogy annyira valós gátak ezek, hogy amikor korábban bármikor lett is saját tulajdonom, azt félelmetesen gyorsan elveszítettem. Például az első autómat. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy nekem ez van… szóval a tudatalattim gondoskodott is róla, hogy kellően balf@s.z. legyek ahhoz, hogy meg is szabadítson tőle. Durva. Úgy is lett…
Érzek emiatt szégyent, megbánást vagy azt, hogy elmulasztottam valamit? Hm. Talán nem. Kapcsolhattam volna előbb? Biztos. Lehettem volna okosabb? Sokkal. De egyszerűen nem esett le a tantusz, annyira természetes volt az az állapot és nem is volt senki, aki felhívja rá a figyelmemet. Legalábbis nem olyan nyomatékosan és nem azon a módon, ahogy én azt megértettem volna.
Úgy vélem, hogy ez az én hibám? 100%-ig. Én alakítottam ki a saját fejemben ezt a gondolkodásmódot? Abszolút nem 😃 De én mentem utána vakon.
Szóval ezután önhipnózis segítségével (mert hál’ Istennek van ilyen is 😃 felismertem mindazt, amit fentebb elmeséltem Nektek. Albérletben lakni, autót bérelni, veszteségeket elkönyvelni, boldognak lenni azzal, hogy van egy frankó biciklim, folyamatosan leüríteni a bankszámlámat, akármennyi jött is be, elszúrni a cégeim könyvelését… és még sorolhatnám. Mindezek a viselkedési minták – amit első látásra simán betudtam hanyagságnak, éretlenségnek, szétszórtságnak, meg hogy “én ehhez nem keresek eleget”-nek – kristálytisztán megmutatták magukat, és azt is, hogy honnan hozom őket.
Nevezhetném szegénységtudatnak, mert ebben nőttem fel, de azért nem ilyen egyszerű a képlet. Mert közben egészen sok szempontból magas színvonalon élek viszonylag hosszabb ideje, és annak megfelelően csinálok pénzt is (nem szeretem a “keresek” kifejezést, mert abban kicsit benne van az is, hogy lehet, hogy keresel, keresel, de a végén nem találsz).
Mégis a birtoklás, a vagyon építés, gyarapítás, tulajdonlás fogalmaihoz társítottam olyan képeket, amikkel nem tudtam, nem akartam azonosulni.
- Mi is történik ilyenkor? – jöjjön a tudományos rész.
Szóval, az elménk egyik működési alapelve az, hogy nem tud egymással szembenálló, egymással konfliktusban lévő hiedelmek, meggyőződéseket mentén működni.
- Tehát ha Te például sok pénzt szeretnél, valahol (tudat alatt) mégis azt gondolod, hogy gazdagnak lenni veszélyes dolog, sok pénzt keresni csak kétes dolgokkal lehet, stb…. nem fog menni.
- Mondok még egy példát. Nagyon szeretnél lefogyni, de közben (tudatalatti) meggyőzésed, hogy aki karcsú, az sanyargatja magát, salátaleveleken él és minden földi jóról le kell mondania… nem fog menni.
Valami hasonló történt az én esetemben is. Aztán véééégre ráláttam, hogy miért is ennyire egyértelmű számomra, hogy nekem soha nem lesz egy igazán csodás otthonom, ami konkrétan az enyém.
Ahogy az ügyfeleimnek mondom mindig:
„Nem tudod kijavítani, amiről nem tudod, hogy mi az.”
- És egyszer csak ott állt előttem a lehetőség, hogy megváltoztassam ezt a mélyen bennem munkálkodó elgondolást. Hogy kijavítsam. 🙂
– – – – – – – –
Egy szónak is száz a vége, pont ma 1 éve, hogy átvehettem a Csodaház kulcsait (igen, én azóta is minden áldott nap így hívom), és ez hatalmas boldogság nekem.
Most itt ülök az egyik napsütötte teraszon, hallgatom a madarak csicsergését, elengedtem minden ház körüli teendőt és beleengedtem magam egy mély meditációba… – ja, nem – egy jóleső day drinkingbe, mert ma így ünneplek én. 🙂
Pár napja, hogy megvettem az autómat, amit eddig béreltem és ugyanígy soha nem gondoltam, hogy valaha ilyenem lesz, hogy az ENYÉM lesz, és sokadszorra tettük meg vele dugig pakolva az utat otthonról Zalakarosig, a második, új otthonunkig.
Ma befejeztünk egy napozó terasz építést és elkezdtük berendezni a házban az itthoni edzőtermünket és én csak kapkodom a fejem.
Sütkérezem, úszkálom ebben a boldogságban (és néha pucéran a kertben, mintha egy kicsit a gondolati szabadságot is ünnepelném) és közben hálás vagyok.
Hálás azért, hogy rájöttem, hogy igenis LEHETSÉGES, és hogy az élet ilyen kristálytisztán megmutatta a különbséget.
Semmi nem lehet a Tiéd, amit nem tudsz elképzelni.
Viszont mindent, tényleg bármit meg tudsz csinálni, amiről őszintén el tudod képzelni, el tudod hinni, hogy:
- ez Neked jár
- ez lehetséges
- Számodra elérhető
- örömet okozna Neked.
Boldog szülinapot Csodaház! 🙂